A kert, ami nem fázik

Az ősz utolsó napjaiban a levelek már szinte mind lepotyogtak. A fák, mint szelíd óriások az égre rajzolva, csöndben pihentek. A kert is elhalkult, mintha nagy levegőt venne a hosszú téli szendergés előtt.

Az ősz utolsó napjaiban a levelek már szinte mind lepotyogtak. A fák, mint szelíd óriások az égre rajzolva, csöndben pihentek. A kert is elhalkult, mintha nagy levegőt venne a hosszú téli szendergés előtt.

Klaudia és Albert bácsi előrelátó emberek. Ősszel mindig felkészülnek a télre. Most is így tettek: vettek két láda illatos, csillogó, piros almát. A karácsonyfadíszekre emlékeztető „kincseket” a teraszon helyezték el, hogy napközben, ha arra járnak, csak felkapjanak egyet, és jóízűen elmajszolják.

Gardy megtartotta ígéretét, és egy csodás dinó varázslattal összeragasztotta az összetört virágcserepeket. Sőt! A szétszórt és megviselt virágok is visszakerültek a cserepekbe és szebbek voltak, mint valaha!

Egy jó formában lévő rotációs kapa hangján horkoló Albert bácsi, egy álmából rémülten felriadó Klaudia néni, egy túlságosan magas gardróbszekrény és más veszélyek dacára, Tomi és Pablo végül megszereztek minden eszközt, amiért Gardy elküldte őket.

Tomi és Pablo csendesen beléptek a bejárati ajtón. A házban csend uralkodott. Már amennyiben csendnek lehet nevezni az emeleti hálószobából kihallatszó hortyogást.

Valójában a Hold már elsőre meghallotta a dinoszauruszt. Csak azért nem válaszolt azonnal, mert megdöbbent, hogy ilyen tisztán és érthetően szóltak hozzá. Nagyon-nagyon messze volt fent az égen, Gardy pedig csak suttogott, mégis pontosan hallotta minden szavát.

Itt valami nagy dolog van készülőben! Még soha senki nem látta a saját szemével, hogy miképp varázsol egy GardenDino. Márpedig Gardy hamarosan varázsolni fog, ráadásul Tomi és Pablo is segítenek neki.

A Lila Galagonya utcácskában állt Tomiék takaros háza. Csendes környék volt, ahol nyugalomban és békében teltek a mindennapok. A legizgalmasabb esemény pár hónapja történt, egy viharos délutánon.

Pablo mozdulatlanná dermedt a konyhában, szájában az összetört tányérdarabokkal. Pontosan előtte állt Tomi, aki álmosan törölgette szemeit.

Tomi szüleinek hálószobájában egy régi, de igazán megbízható falióra ketyegett. Nem sietett és nem is késett soha, mindig a pontos időt jelezte. A kis- és nagymutatója most éppen a 12-es számjegy felé közeledett, ami azt jelentette, hogy nemsokára beköszönt az éjfél.