Hová tűntek az almák? – A kerti dinoszaurusz, a kisfiú és a tacskó nyomoz

Klaudia és Albert bácsi előrelátó emberek. Ősszel mindig felkészülnek a télre. Most is így tettek: vettek két láda illatos, csillogó, piros almát. A karácsonyfadíszekre emlékeztető „kincseket” a teraszon helyezték el, hogy napközben, ha arra járnak, csak felkapjanak egyet, és jóízűen elmajszolják.

Mivel Pablo egy tacskó, így alacsony termete miatt nem féltették tőle a ládákat. Bár Albert bácsi okos ember lévén tudta, hogy a kutya — főleg Pablo — igen leleményes tud lenni, mégis úgy döntött, bizalmat szavaz a kis szőrösnek.

Pablo, a „kerti kincsek” őrzője

Pablo különösen boldog volt emiatt. Sok csínytevést elkövetett már, de gazdái bizalmát nem akarta kikezdeni. Ezért hát őrizte, figyelte, sőt számolta is, ki mikor és mennyi almát vett el a ládából.

– Tomi hétfőn délelőtt evett egyet, anyukája, Klaudia elvitt a munkahelyére kedden reggel egy piros finomságot, Albert bácsi pedig elmajszolt kettőt tévénézés közben a kedvenc karosszékében tegnap este. Vagyis akkor egy, meg egy, meg…

– Hát te mit csinálsz a homokban azzal a bottal, Pablo? – kérdezte Tomi.

– Jaj, most kezdhetem elölről a számolást! Hogy mit csinálok? Leltárt készítek az almákról! A „kerti kincsek” hivatalos őrzőjeként kutya kötelességem a pontos adminisztráció – mondta komolykodva a kis tacskó, és közben kicsit nekidőlt a gyümölcshalomnak, amely erre szerte-szét gurult.

– Csak óvatosan, kis csahosom, a végén még begurul egy a hintaágy alá, aztán gondolkodhatsz, hová tűnt! – nevetett Tomi.

De Pablo ezt már meg sem hallotta. Összegyűjtötte a szétgurult almákat, és újrakezdte a számolást: – Egy, meg egy, meg…

Hová tűnt az öt alma?

Másnap reggel Pablo ismét nekilátott megszámolni az almákat.

– Ez nem lehet! Este még több volt. Megint Albert járt volna rá esti nasiként? Nem, az nem lehet, ott ült mellettem a kanapén egész este, és határozottan nem mozgott a szája, csak ha beszélt. De hát akkor hová tűnhetett el öt alma az éjszaka? Tomi! Tomi! – kiáltotta, s a kisfiú szélsebesen odarohant a segítségért kiáltó barátjához.

– Pablo, mi történt?

– Nem tudod, hová tűnt az éjjel öt alma? Te vettél el belőle, esetleg láttad Klaudiát vagy Albertet almát falatozni?

– Nem, egészen biztos vagyok benne, hogy senki nem evett belőle.

– Jaj, most mitévő legyek! Albert rám bízta ezt a fontos feladatot, és én nem tudtam teljesíteni… – szomorkodott lógó orral és füllel a kiskutyus.

– Kérdezzük meg Gardyt! Épp itt az ideje, hogy véget vessünk a lustálkodásának! – pattant fel az ötlettel Tomi, és már indultak is segítséget kérni a kerti dinoszaurusztól.

– Pszt, Gardy! Tudom, hogy napközben nem mutatkozhatsz, de nem tudod, hová tűnt az éjjel öt alma?

– Nem! Hallottam valami neszt, de innen nem láttam, ki volt az. Azt gondoltam, Albert akart megint nassolni a tévé előtt. Most nem beszélhetek veletek, hátha meglátnak. Találkozzunk este, amikor feljön barátunk, a Hold, és kiderítjük a rejtélyt!

A nyomozócsapat akcióban

Tomi és Pablo alig várták, hogy leszálljon az este. Amikor a kisfiú szülei elaludtak, és csend, nyugalom honolt az egész házban, kiosontak a kertbe Gardyhoz.

– Jaj, de jó, hogy jöttök! – üdvözölte a kis felderítőcsapatot Gardy, majd elővezette az ötletét: – Bújjatok el, én pedig mozdulatlan maradok. Így kileshetjük az alkalmi almatolvajt.

– Nagyszerű ötlet! – lelkendezett Pablo, és már kereste is a tökéletes búvóhelyet. Egy nagyobbacska fűcsomó mögé próbált elrejtőzni, de akárhogy forgolódott hosszú testével, valami mindig kilógott.

– Pablo, kicsi kutya vagy, de ott még egy hangya sem tudna elbújni – kuncogott Tomi. – Gyere, itt a bokor! Innen tökéletesen látjuk a teraszt és az almásládát is.

Mindenki megtalálta a helyét, Gardy mozdulatlanná vált, és csak vártak, vártak. A Hold is besegített: fényével amennyire csak lehetett, bevilágította az udvart, hogy minden apró mozgás jól látható legyen.

A kicsit sem félelmetes almatolvaj

Nem is kellett sokáig várni. Egyszer csak neszezés hallatszott a kerítés felől. Egy vörhenyes, ravazdi róka ügyeskedett: felpöccintette a kerítés egyik deszkáját, és besurrant az udvarra. A kis nyomozócsapatról mit sem sejtve egyenesen az almák felé lopakodott.

Ekkor megmozdult Gardy, Tomi és Pablo pedig előugrottak a bokorból, és még a Hold is reflektorként ráirányította fényét.

– Aha, megvagy! – kiáltotta mérgesen Pablo, miközben apró mancsaival a ravazdi felé hadonászott. – Te csented el az almákat? – dördült Gardy hangja a csendben.

A róka megrettent az éjjeli őrségtől, majd szomorúan lehuppant a földre.

– Igen, én voltam, ne haragudjatok! Nem akartam galibát okozni, csak éhesek voltak a kicsinyeim. Útközben vagyunk, vándorlunk a közeli erdők között, és amíg hazaérünk, enniük kell valamit. Úgy gondoltam, nálatok rengeteg alma van, fel sem tűnik, ha néhányat elviszek.

Gardy, Tomi és a kis tacsi egészen másféle tolvajra számítottak. Úgy gondolták, feltartóztatják a gonosztevőt, számonkérik, és meglakol majd a tettéért, hiszen mégiscsak csúnya dolog almát csennie. Ám amikor meglátták a megrettent rókamamát, aki csak gondoskodni akart a kicsinyeiről, meglágyult a szívük.

– Ó, sajnálom, hogy nincs elég élelmetek – mondta együttérzően Gardy.

– Igen, én is! De lopni csúnya dolog! Ha szóltál volna, akkor is segítettünk volna – dorgálta finoman Pablo.

– Mi lenne, ha elvinnél még öt almát, és ha bárki kérdezi, azt mondom, hogy én voltam? – ajánlotta Tomi. – Végül is növésben lévő kisfiú vagyok, bárki elhiszi, hogy csak úgy nyelem egymás után a finom gyümölcsöket!

– Megtennéd ezt értünk? – kérdezte meghatódva a róka.

– Persze, a jó célért igen! De legközelebb kérdezz, mielőtt elveszed azt, ami a másé – bólintott Tomi.

Gardy már hozta is az almákat, és átnyújtotta a rókamamának.

– Tessék, vidd el a családodnak!

A róka hálásan megköszönte, és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is suhant a sötét éjszakában. A nyomozócsapat megoldotta a rejtélyt.

– Lopni tilos, de ha valamire szükségünk van, kérni igenis lehet – vonta le a következtetést a bölcs kerti dinoszaurusz, miközben a sötétben tovatűnő rókát nézte.

– Most, hogy a végére jártunk az ügynek, már csak egy dolgunk maradt: menjünk gyorsan aludni! Holnap újra kell kezdenem az almák megszámolását! – állapította meg Pablo.

A kis csapat nyugovóra tért, Gardy a kertben, Tomi és Pablo pedig a házban szenderedett el. Mindannyian tudták: azon az éjjelen már senki nem fog elcsenni a „kerti kincseket” rejtő almásládából.