A kert, ami nem fázik

Az ősz utolsó napjaiban a levelek már szinte mind lepotyogtak. A fák, mint szelíd óriások az égre rajzolva, csöndben pihentek. A kert is elhalkult, mintha nagy levegőt venne a hosszú téli szendergés előtt.

– Te, Tomi… a növények nem fognak megfázni? – kérdezte aggodalmasan Pablo, miközben orrával megpöccintett egy sárgás-barnára színeződött falevelet. – Nincs nekik sáljuk és sapkájuk, mint neked, sem pedig csinos, fényes bundájuk, mint nekem!

– Ezen én is gondolkodtam – bólintott Tomi. – Kérdezzük meg este Gardyt! Ő mindent tud a kertről.

A Hold barátjuk már épp felkapaszkodott az égre, amikor a kisfiú és a tacskó a kerti dinoszaurusz mozdulatlan alakjához sietett. A GardenDino ekkor életre kelt és meleg tekintettel üdvözölte őket.

– Szervusztok, kis kertészek! – mosolygott. – Miben segíthetek?

– Abban, hogy ne fázzanak meg a növényeink – vágta rá Pablo aggodalmaskodva.

– Igazából te vagy a legöregebb és legbölcsebb barátunk, ezért szerettük volna megkérdezni tőled, hogy mit tehetnénk a növényeinkért, hogy ne fázzanak meg, amikor beköszönt a tél és a zord időjárás – egészítette ki Tomi a kis tacskó mondandóját.

A kert titka: nem alszik, hanem szunnyad

– A növények nem alszanak, mint a kiskutyák – kezdte Gardy, akinek hangja mélyen és nyugtatóan dongott a csendes udvar fölött. – Inkább szunnyadnak. A fák leveleiket elengedik, hogy kevesebb vizet veszítsenek. A nedvek visszahúzódnak a gyökerekbe, és a rügyek – nézzétek csak! – apró, szoros kabátot öltenek a télre. Így várják türelemmel a tavaszt.

– Kabát a rügyeken! – kerekedett el Pablo szeme. – Akkor nekem meg levélpaplan kell!

– Nem is olyan rossz ötlet – kuncogott Tomi.

A kerti dinoszaurusz felállt, és finoman intett a farkával.

– Gyertek, végigvezetlek titeket a kerten, és megnézzük hogyan készíthetjük fel a növényeket a télre! Ma éjjel kicsit mi leszünk a kert őrangyalai.

Kerti kalauz GardenDino módra

A veteményes

A veteményes ágyásoknál Gardy leguggolt.

– Az elszáradt növények közül a beteg, penészes részeket szedjük össze, hogy tavasszal ne legyen baj. A többit meghagyhatjuk takarónak: védi a talajt a fagytól, és sok apró lakó talál benne menedéket.

– Akkor ezt nem „rumlinak”, hanem „paplannak” hívjuk! – jelentette ki Pablo, és komolyan bólogatott.

A levelek és a komposzt

A nagy cseresznyefa alatt levélhegyek álltak.

– Ebből lesz a talaj puha paplanja – mondta a kerti dinoszaurusz. – A bokrok alá és az évelők köré gereblyézzünk egy jó vastag réteget. A maradék mehet a komposztba, abból tavasszal erő lesz.

– A süniknek is hagyjunk egy kuckót! – tette hozzá Tomi. – Ide, a kerítés mellé halmozzuk, jó lesz búvóhelynek.

A rózsák és az évelők

A rózsaágyásnál a GardenDino szelíden megérintette a töveket.

– A rózsák tövére húzzunk egy kis földkupacot, és borítsuk lombbal. Az évelők szárainak egy részét hagyhatjuk állva: szépek a zúzmarában, és magjaikat a madarak csipegetik.

– Szóval „rózsasapka” és „madárbüfé”! – somolygott Pablo.

Az örökzöldek és az utolsó locsolás

A tuják sötétzölden álltak a holdfényben.

– Még a nagy fagyok előtt kapjanak egy jóleső italt – magyarázta Gardy. – Így a leveleik nem szomjaznak meg a téli szelekben.

– Értem – bólogatott Tomi. – Víz a gyökérnek, kabát a rügynek.

Ifjú fák és a kabátjuk

A fiatal fácskák törzsén friss kéreg csillogott.

– A fiatal fák kényesek – mondta a kerti dinoszaurusz. – Ha köréjük mulcsot teszünk, meleg lesz a gyökerüknek. A törzset pedig védhetjük takarással, hogy a téli nap és a hideg ne repessze meg.

– Mint amikor anyu sálat köt rám – vont párhuzamot Tomi.

A kerti csapok és a madárétterem

A ház sarkánál megbújt a kerti csap és a tömlő.

– A vizet engedjük ki a tömlőből, és tekerjük fel, hogy meg ne fagyjon benne – sorolta Gardy. – A csapokat zárjuk el. És töltsük meg a madáretetőt: a cinkék hálás vendégek. Egy kis itatót is kirakhatunk, ha nincs fagy.

– Pablo szolgálatra jelentkezik! – pattant vigyázzba a tacskó. – Madárétterem nyitva!

Mire észbe kaptak, a Hold magasra hágott, és ezüst fátyollal borította a kertet. A levélpaplanok puhán simultak a tövekhez, a fiatal fák sálat kaptak, az etető megtelt magokkal.

– Kész – sóhajtott elégedetten Tomi. – A kertünk nem fázik.

– És nem is alszik, csak szunnyad – tette hozzá komolyan Pablo, majd egy kupac falevélre feküdt. – Mint én… aki most rögtön… szunnyadok is egy kicsit…

Gardy elmosolyodott.

– Szépen gondoskodtatok róla. Tavasszal a kert megköszöni: rügyben, virágban, madárdalban.

A kis csapat a kerti munkálatoktól fáradtan tért aznap nyugovóra. A kert pedig megpihent, de nem felejtett: tudta, hogy tavasszal újra életre kel.