KERTI-MESÉK: Gardy, a kert rejtélyes őrzője 12. rész

Mielőtt belevágsz a mesébe, ne felejtsd el elolvasni az előzményeket:
https://gardendino.hu/kerti-mesek/

Gardy megtartotta ígéretét, és egy csodás dinó varázslattal összeragasztotta az összetört virágcserepeket. Sőt! A szétszórt és megviselt virágok is visszakerültek a cserepekbe és szebbek voltak, mint valaha! Ez ám az igazi GardenDino varázs! Bánhatja mindenki, aki lemaradt róla.  

Jómadarak

A kerítésen üldögélő madarak is összenéztek. Vivi olyan lelkesen csapkodott a szárnyaival örömében, hogy kisebb örvény kerekedett.  

– Veled meg madarat lehet fogatni – mondta a bagoly.
– Még szép! Én még ilyen csodát sosem láttam. És szerintem te sem.

– De bizony, én már láttam – mondta nagyképűen Hugo.

– Ugyan már! Nem hiszem el. Talán tollas a hátam? Na jó, tényleg tollas a hátam, de ezt akkor sem hiszem el – felelte a veréb. – Mert ilyet csak egy GardenDino tud, ő pedig csak nemrég költözött ide.
– Túl sokat csiripelsz okoska – mondta felháborodva a kuvik, de ennél több érvet nem tudott felhozni az igaza mellett. Hogy tényleg látott-e varázslatot a bagoly, az végül nem derült ki, mert Hugo a következő pillanatban sértődötten elszállt.

Mi van a tányéron?

De hagyjuk is a jómadarakat és térjünk vissza a falkához. Pablo és Tomi csak úgy kapkodta a fejét. Micsoda pompás varázslat volt! Hihetetlen élményben lehetett részük. Még a Hold is elégedetten bámészkodott odafent. Gardy mosolyogva figyelte őket egy darabig, majd megszólalt.

– Még nem végeztünk ám! Gyorsan pakoljunk vissza mindent a teraszra.

– Máris csináljuk, Gardy. Amit csak kérsz – felelte Tomi, aki még mindig hatása alatt volt a GardenDino varázserejének. 

A tacskónak hirtelen eszébe jutott az összetört tányér. Nem látta sehol, pedig többször is nyugtalanul körbenézett..

– Nincs meg a tányér, amit összetörtem a konyhában – mondta szomorúan Gardynak. Akkor engem mégis megbüntetnek?

– Ne aggódj, Pablo. A tányérra külön figyeltem a varázslat alatt. Nézd csak, itt van! – ezzel előhúzta valahonnan a tányért, ami természetesen egy darabban volt. Ráadásul nem volt üres. Egy hatalmas velőscsont és egy nagy tábla tejcsokoládé volt benne.
– Emlékeztek, hogy mit ígértem? Hogy ha rendbe hozzuk a teraszt, megajándékozlak benneteket. Tomi a csokit, Pablo pedig a velőscsontot kapja.

A megajándékozottak már nyúltak volna boldogan a finomságokért, de Gardy magasra emelte a tányért.
– Nana! Ahogy mondtam, még nem végeztünk. 

Haspók vagy csodabogár?

A kisfiú, a tacskó és a dinoszaurusz néhány perc alatt visszapakolt mindent a teraszra. Szebben mutatott, mint a baleset előtt. A virágok rendezetten álltak, a kiszórt virágföld eltűnt, a szilánkoknak nyoma sem maradt. Gardy elégedetten nézett körbe.
– Egész jól alakul… Most már csak egyetlen feladatunk van hátra.

– Hogy megegyük a csontot? – kérdezte reménykedve Pablo.

– Az inkább egy élmény és nem feladat, te haspók – nevetett a dinó.

– De hiszen én tacskó vagyok és nem pók… – értetlenkedett a kutyus.
– Igazad van, nem pók vagy te, hanem egy csodabogár.

Bár a pókhoz képest a bogarat előléptetésnek érezte a kutya, mégsem volt boldog ezzel a ranggal sem.
– És mi az utolsó feladat? – kérdezte Tomi tettre készen.
– El kell tüntetnünk a hatalmas lyukat az udvar közepéről. Mert szó se róla, nagyon szép gödör, de szerintem Albert bácsi jobban örül annak, ha nincsen ott.

– Arra is van egy varázslatod? – érdeklődött a tacskó.
– Te magad leszel a varázslat, Pablo. Hiszen az előbb mondtam, hogy csodabogár vagy.
– Én? Én… nem tudok varázsolni – hebegte a meglepődött négylábú.

– Úgy tudom, hogy a tacskók remekül tudnak ásni. Ha csináltál egy gödröt, be is tudod temetni. Az a nagy halom föld még mindig ott van körülötte. Csak lapátold vissza a mancsoddal. Azután jöhet a csont. Jó velősen!

Gödörvarázs

A finom étel reményében Pablo azonnal nekiállt betemetni a lyukat. Serényen dolgozott, csak úgy kapkodta a lábait. De valahogy mégsem ment olyan könnyen, mint ahogy remélte.

– Kiásni sokkal könnyebb volt, mint betemetni – lihegte csalódottan.
– Megállhatsz Pablo, a többit már elintézem – mondta neki Gardy. – Tudod mi ebből a tanulság?
– Azt hiszem, az a tanulság, hogy rombolni és kárt okozni mindig sokkal könnyebb, mint építeni és segíteni.
Gardy jóságos szemekkel nézett a kutyára. Okos és jó lelkű tacskó ez, csak kicsit szeleburdi.

– Pontosan így van! Magam sem fogalmaztam volna meg szebben! Azt hiszem, most már megérdemled a velőscsontot.

A GardenDino átnyújtotta Tominak és Pablona a jól megérdemelt jutalmát. És amíg azok falatoztak, a gödör felé fordult és egy újabb varázsigét mormolt. 

“Szüntess vermet kutyaszőrrel,

Kevesebb lesz egy gödörrel.”

Ezzel kitépett egy szőrszálat Pablo bundájából és a gödörbe dobta. Olyan gyorsan történt, hogy a tacskó még annyit sem tudott mondani: Aúú! A következő pillanatban a földhalom belecsúszott a gödörbe és szépen elegyengette magát. Nyoma sem maradt a mély veremnek.

A búcsú

– Azt hiszem, mindennel végeztünk – mondta Gardy. – Itt az ideje, hogy visszatérjek a helyemre és álomba merüljek.
– Neee – kiáltotta egyszerre Tomi és Pablo. – Nem maradhatnál velünk?
– Szívesen maradnék, mert nagyon szeretlek benneteket. De tudjátok jól, hogy GardenDino vagyok. Egy kerti szobor, aki csak akkor kel életre, ha nagy szükség van rá.

Gardy közben visszasétált a helyére. A falka maradék tagjai szomorúan nézték.
– Ne búsuljatok! Bár azt kívánom, hogy ne legyen rám szükség, mégis azt gondolom, hogy fogunk még találkozni. Mert kaland mindig akad.

Tomi és Pablo máris felvidultak és incselkedve összenéztek, mint akik valami huncutságon törik a fejüket. De Gardy kitalálta a gondolataikat!

– Eszetekbe se jusson direkt valami csintalanságot tenni. Ha szándékosan rosszalkodtok, azt tudni fogom és nem ébredek fel. És akkor egyedül kell majd megoldanotok.

– Megígérem, hogy jók leszünk – felelte kissé csalódottan Tomi.
– Pedig érted szívesen lennénk rosszak – mondta Pablo.
– Ez nagyon kedves! És persze bosszantó is! – nevetett Gardy. – Tudjátok mit? Ne értem legyetek rosszak, hanem Tomi szüleiért legyetek jók.

Egy pillanatig csendben néztek egymásra. Csupán néhány órája ismerkedtek meg, mégis szoros barátság szövődött a falka tagjai között. 

– Most már nyomás aludni. Én is azt teszem, mondta a dinó.
– Jó éjt Gardy!

– Jó éjt gyerekek!

Tomi és Pablo megölelte Gardyt, majd a sok csodás élménnyel gazdagodva ballagtak vissza a házba. Sajnálták, hogy Gardyval holnap már nem beszélhetnek. De legalább ott van velük a kertben és valamikor majd újra felébred mély álmából.

A GardenDino mozdulatlanná vált és pillanatokon belül elaludt. Most újra egy csodás, hatalmas kerti szoborrá változott, aki már első pillantásra tiszteletet parancsol. De hamarosan majd megint segítség kell valakinek, és akkor megint életre kel. Ahogy korábban is mondta: kaland mindig akad.