KERTI MESÉK: Gardy, a kert rejtélyes őrzője 2. rész

Mielőtt belevágsz a mesébe, ne felejtsd el elolvasni az előzményeket:

1. rész: https://gardendino.hu/gardy-a-kert-rejtelyes-orzoje/

Két nap telt el azóta, hogy a Garden Dino megérkezett Tomiékhoz és a család nagyon büszke volt rá. Hamar híressé vált a környéken, ahogy méltóságteljesen vigyázta a kertet. A meghökkent szomszédok gyakran megálltak a kerítés előtt, hogy megcsodálják. Igazán vicces volt a postás esete is. A derék levélkézbesítőt ugyanis olyan váratlanul érte Gardy látványa, hogy ijedtében biciklijével felfutott az útszéli padkára és a földre huppant. Így aztán a tavasz ellenére nagy levélhullás vette kezdetét.

A gödör és a kávéscsésze esete

Pablo, a család kiskutyája is megszokta már új kerti társát. Minden reggel elsőként a dinoszauruszt szaglászta körbe, azután kezdte csak el szokásos kerítés menti őrjáratát. A fekete bundás, huncut tacskó egyik füle mindig az égnek állt, a másik félig lekonyult, ezért pont úgy nézett ki, mint a világ legkíváncsibb kutyusa. Apró lábai voltak, mégis gyorsan tudott szaladni, és bár nem nőtt nagyra, a szíve mégis tele volt bátorsággal.

A család szerette Pablót, pedig a szeleburdi tacskó sok galibát okozott. Néhány napja például hatalmas lyukat ásott a kert kellős közepén. Szemrevaló gödör volt, némi pázsittal és kitépett virágpalántával a peremén. Pablo büszkén nézegette munkáját. Ide rejti majd a gazdiktól kapott csontot. A kutyus és a gödör is türelemmel várta ezt az elképzelt csontot, egészen addig, amíg Tomi apukája egy reggel véletlenül bele nem lépett lyukba. 

Ekkor az apuka rögtön két dolgot is megtanult. Elsősorban rájött, hogy nem igaz a mondás, miszerint “aki másnak vermet ás, maga esik bele”. Hiszen egyetlen vermet vagy lyukat sem ásott, és most mégis belelépett. Az is kiderült, hogy aki frissen mosott ingben belebotlik egy gödörbe, annak bizony nem érdemes kávét tartania a kezében. Tomi apukája ugyanis magára borította a reggeli tejes kávéjának teljes tartalmát. 

Néhány perc múlva, kissé dühösen, kávéfoltos ingben ment vissza a házba, miközben megfogadta, hogy Pablot inkább a szomszédoknak ajándékozza. Odabent aztán Tomi anyukája megszelidítette a még mindig morcos férjét. Adott neki egy tiszta inget. És adott egy másik csészét is, amiben kávé helyett inkább nyugtató hatású tea gőzölgött. A tacskó közben egy bokor alatt lapított, mert sejtette, hogy a gödörásásért nem jár csont. Végül persze megbocsátottak Pablonak és még a gödör is ott áll a kert közepén.

Mindenről a bagoly tehet

Eltelt pár nap és Pablo már el is felejtette, hogy a gazdi mérges volt a gödör miatt. Most különben is valami sokkal érdekesebb dolog keltette fel a figyelmét. Pablo ugyanis ezen az estén kiszökött a házból és most a kertben ült az ereszcsatornát kémlelve.
Vaú-vaú van ott valami! – ugatott izgatottan. Ahogy a Hold előbújt és megvilágította a tetőt, azonnal felismerte a betolakodót. Hugó, a bagoly!

Az öreg tollas sok éve élt egy tölgyfán, a közeli parkban. Minden este onnan indult vadászni, de néha-néha megállt egy kis időre Tomiéknál. Ilyenkor mindig az ereszcsatornára telepedett, és onnal fürkészte a környezetét. Alaposan megnézte magának a kertben álló Garden Dinot is. A jómadár majdnem 100 éves volt, de ilyet azelőtt még ő sem látott. 

Pablo nem igazán kedvelte a vén baglyot, mert mindig csak okoskodott és sosem akart játszani vele. 

– Elkaplak, te tollas! – kiabálta a madárnak és izgatottan felpattant.

A bagoly álmos szemekkel nézett rá és egy cseppet sem zavartatta magát. 

– Ne legyen a nevem hu-hu-Hugó, ha meg tudsz fogni – felelte. Játssz inkább a dínó pajtásoddal. Ő nem tud mozogni, így még akár te is el tudod kapni – így sértegette szegény tacskót.

Pablo nagyon mérges lett, hogy a bagoly ennyire fent hordja az orrát.
– Ő a bagoly, és mégis engem néz madárnak – gondolta. – De majd most elcsípem!

Hugo felröppent az ereszről, majd lusta szárnycsapásokkal suhant ide-oda az udvar felett. Elég alacsonyan repült ahhoz, hogy bosszantsa a tacskót, de elég magasan, hogy a kutya ne érje el. Pablo minden másról megfeledkezve, hangosan vakkantva követte. Leírtak néhány kört a kerti dinoszaurusz, Gardy körül, majd a terasz felé vették az irányt. És ekkor megtörtént a baj!

Már hullnak’ a teraszon a kerti virágok…

A nagy kergetőzésben Pablo nem vette észre, hogy Tomi anyukája aznap délután átrendezte a virágcserepeket. Gyönyörű muskátlik, piros begóniák és zöld páfrányok sorakoztak a terasz korlátján és az ablakpárkányon, szépen egymás mellé helyezve.

– Pablo, hu-hu-húzd be a féket! – huhogta ijedten Hugó, mikor észrevette, hogy veszélyes irányba tartanak. De már késő volt. A szeleburdi tacskó a nagy lendülettől nem tudott megállni, és nekiszaladt a terasz korlátjának.
Huhú-ha! Ebből baj lesz! – a bagoly épp úgy károgott, mintha csak egy varjú lenne, majd gyorsan elröppent, egyedül hagyva szegény Pablot.

A korlát megremegett, és a virágcserepek úgy kezdtek egymás után dőlni, mint a dominók. Puff, puff, puff – a cserepek hangos csattanással zuhantak a fűre és a terasz kövére. Föld, virágok, törött cserepek hevertek szanaszét a korlát körül. Pablo dermedten nézte a pusztítás nyomait. Majd szomorúan lehajtotta a fejét, a fülei is lekonyultak. Beszaladt a kutyaházba, és onnan kukucskált ki aggódva, vajon mi lesz most.

A Hold, aki eddig csendben figyelte az eseményeket, most gyorsan beugrott egy nagyobb felhő mögé. Nem szerette volna ezüst fényével megvilágítani a terasz körüli felfordulást. Így az udvar sötétbe borult, és nem maradt ott más, mint törött cserepek, földön heverő virágok és a megszeppent Pablo. 

– Szegény kutyus! – gondolta a Hold. – Vajon ki fogja ezt rendbe tenni?

Akkor még sem a Hold, sem Pablo nem sejtette, hogy a segítség sokkal közelebb van, mint gondolnák.