KERTI MESÉK: Gardy, a kert rejtélyes őrzője 1. rész

Mikor az égen kigyúltak a csillagok, és a nap utolsó sugarai is elbúcsúztak, a Hold kerek képe előbújt a felhők mögül. Ezen az estén különösen fényes és mosolygós volt, ahogy megkezdte esti sétáját a város felett. Ezüstös ragyogással kukkantott le az alatta elterülő utcákra, házakra és kertekre. Csupa ismerős dolgot látott: bokrok, virágok, gyümölcsfák, kerti bútorok, locsolócsövek, kerítések, parkoló autók, alvó kutyusok és szendergő cicusok kerültek a szeme elé. 

Látta Tomiék házát is, ahol elidőzött egy kicsit. A holdacska ugyanis nagyon kedvelte Tomit. Gyakran látta a kisfiút, ahogy ábrándozva néz ki lefekvés előtt az ablakon. Mint aki arra vár, hogy izgalmas kalandokba keveredjen. Ezen az estén azonban nem látta Tomit, és kaland sem nagyok akadt. Így aztán komótosan ballagott tovább hosszú égi útján. 

Meghökken a Hold

Ám egyszer csak felfigyelt egy igazán meglepő dologra. Hopp, mégis van itt valami furcsaság, ráadásul éppen Tomiék udvarában. Akár hiszed, akár nem, a Hold egy dinoszauruszt fedezett fel a házikó kertjében. Bizony ám, egy dinoszauruszt! 

– Ez lehetetlen, hiszen nincsenek dínók már millió évek óta – dünnyögte volna magában, ha tudnának a holdak dünnyögni. De nem tudnak… 

Így a holdacska néma maradt, és csodálkozva egy kis felhő mögé bújt. Onnan leste tovább a különös teremtményt. A dinoszaurusz nem mozdult. Csak állt ott a kertben, hatalmas testével, hosszú farkával és erős lábaival.

Itt a piros, hol a piros?

A Hold végül nem tudta legyőzni kíváncsiságát, közelebb hajolt és ezüst fényével megvilágította a hatalmas teremtményt. Most már jobban látta. A dínó büszkén, de mozdulatlanul állt a helyén. Talán aludt éppen. De ami igazán különös volt, hogy az egész teste piros színben pompázott. Nem halványvörös volt, nem is rózsaszín, hanem káprázatos árnyalatban tündöklő tűzpiros. 

– Piros dinoszaurusz? No hiszen! Ilyet sem láttam már vagy 65 millió éve – gondolta a Hold. – Most mennem kell tovább, de holnap éjjel majd újra eljövök és kiderítem, mi ez a rejtély. 

Folytatta útját, de tekintete újra és újra Tomiék háza felé fordult. A dinoszaurusz továbbra szilárdan állt a kertben, mintha várna valamire, vagy valakire az éjszakában.

Pablo, a tacskó

Másnap este a Hold már alig várta, hogy újra elindulhasson éjszakai sétájára. Egész nap a különös dinoszauruszon gondolkodott. Izgalmában megevett néhány felhőt, egy arra tévedő hullócsillagot és legalább három korong sajtot. Ki tudja miért, de a sajtot nagyon szerette. A sok finomságtól egészen kikerekedett, így lett belőle pár napra telihold. Egy gondolatokkal teli hold.

Amikor sógora, a Nap végre leereszkedett a távoli dombok mögött, és az övé lett a teljes égbolt, azonnal Tomiék háza felé vette az irányt. A dinoszaurusz még mindig ott állt. Ugyanott, ugyanúgy, mint előző este.

– Ez egyre különösebb – tűnődött a Hold. – Talán szobor? De ki állítana dinoszaurusz szobrot a kertjébe?

Míg így gondolkodott, hirtelen az egyik bokor mögül előugrott egy kissé kócos, fekete bundájú kutyus. Egy tacskó! A kiskutya izgatottan szaglászta a dinoszaurusz lábát, majd felnézett a hatalmas alakra, és vidáman megcsóválta a farkát.

– Nahát, ez Pablo, Tomi kutyusa – mosolygott a Hold. – Talán ő tudja a titkot.

És ahogy ott figyelt, egyszer csak nyílt a hátsó ajtó, és Tomi lépett ki rajta pizsamában. De nem akármilyen pizsama volt ám! A halványzöld felső részén egy Tyrannosaurus ágaskodott, míg a nadrágját dínó lábnyomok díszítették. Tomi imádta az őslényeket. A kisfiú  óvatosan lépdelt a frissen nyírt fűben, és meg sem állt a kertben álló hatalmas dinoszauruszig.
– De nagy itt a jövés-menés – méltatlankodott kerek égi kísérőnk. – Tominak ilyenkor ágyban lenne a helye. Sőt, már Pablonak is. Az a kutya folyton valami huncutságon töri a fejét.
Ám mivel semmit sem tehetett azon kívül, hogy halványan világítson a fiúnak és kutyájának, így csendben hallgatózott.

Kiderül a titok

Szia, Gardy! – suttogta Tomi, és megsimogatta a dinoszaurusz lábát. Majd Pablohoz fordult és így folytatta:
– Ugye milyen szép lett? Apa és a szomszéd Gergő bácsi egész nap dolgozott rajta! Ők ketten rakták össze nekem. Garden Dino a neve, de én csak Gardynak nevezem.  

A dínó külsejét egy csillogó váz borította, vaskos lábai stabilan álltak, barátságos fején pedig nagy fekete gombszemek ültek. Na és a teste! Az valami csodálatos volt. Ezernyi apró, piros gumilabda töltötte meg a belsejét.

– Tudod, apa azt mondta, hogy régen, nagyon-nagyon régen, ilyen óriási állatok jártak a Földön – mesélte Tomi a figyelmesen hallgató Pablonak. – De aztán eltűntek, és most már csak könyvekben lehet látni őket. Meg persze a kertünkben. Ne aggódj, egyáltalán nem kell félned tőle. 

Garden Dino

Aha! A Hold végre megértette. Ez nem igazi, élő dinoszaurusz volt, hanem egy kerti dino, amit Tomi apukája és a szomszéd Gergő bácsi készített. 

Az őslény hatalmas volt, főleg Tomi mellett. A holdfényben lágyan csillogott a teste, hosszú nyaka az ég felé nyúlt, erős farka pedig egészen a kerítésig ért. Olyan volt, mint egy igazi Tyrannosaurus Rex, csak barátságosabb.

– Jó éjszakát, Gardy! – súgta Tomi, majd visszaszaladt a házba. A Hold figyelte, ahogy a kisfiú eltűnik az ajtó mögött, és Pablo, a kiskutya is besurran utána. Aztán újra a dinoszauruszra nézett.

– Szóval, egy Garden Dinohoz van szerencsém. Igazán szép vagy! És elég erősnek látszol.

A dinoszaurusz nem válaszolt, csak állt mozdulatlanul, és őrizte a kertet, ahogy egy igazi Tyrannosaurushoz illik.

– Mennem kell, hosszú még az éjszaka – gondolta a Hold, majd nekivágott nyugatnak, hogy teljesítse az estéről-estére visszatérő küldetését. De azért vissza pillantott olykor Tomiék kertjére. Volt valami megnyugtató abban, ahogy a dinoszaurusz ott állt, mintha vigyázna a házra és lakóira. És aztán, ahogy a Hold végül hátat fordított és egyre távolodott, Gardy szeme mintha halványan megcsillant volna a sötétben.